A megszokott dolgok után jössz rá, hogy a változatosság gyönyörködtet

Néha a legegyszerűbb dolgokkal érhetjük el a legkomplexebb eredményeket. Itt a tudatos álom központjában ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Ha ugyanazokat a kis lépéseket végrehajtjuk minden egyes lefekvés előtt és ugyanazt a zenét hallgatjuk, ugyanazt a képet nézzük, ugyanazt olvassuk, mindig csak azon változtatva, amit szeretnénk beépíteni az álmunkba, akkor arról is fogunk álmodni, amit előre elterveztünk.

Több kevesebb sikerrel.

Azonban nem mindenki szereti az ilyen kiszámíthatóságot. Az ilyen előre eltervezett cselekvéseket. Vannak, akiknek kell a meglepetés, ami az álomban éri. Nem baj, ha az álom nem lesz jó, csak ne legyen kiszámítható. Mert az élet dolgai akkor jelentenek számára igazi izgalmat, ha minden folytonos változásban van.

Így van ezzel a kilenc éves fiam is. Én mindig arra törekedtem, hogy olyan rendszeres legyen az élete, amilyen az enyém is volt az ő korában. De nemrégiben kiderült, hogy neki arra van szüksége, hogy mindig minden változzon körülötte. Először csak ott kezdődött, hogy nem akart lefeküdni a szokott időben. Aztán nem volt éhes akkor, amikor ebédelni szoktunk. Elkezdte kedvelni a kalandos történeteket, a váratlan fordulatokat. Azokat a könyveket, ahol több féle befejezés van attól függően, hogy melyik eshetőséget választja az olvasó.

Közeledett a születésnapja és én teljesen meg voltam lőve, hogy mit vegyek neki. Rendeltem ugyanis már hónapokkal ezelőtt a kedvenc játék webshopomból egy kirakóst, szintén azzal a céllal, hogy a megoldás előre tudásával a feladat sem lesz számára annyira terhelő. Azonban rá kellett jönnöm, hogy ez a játék a jelen állapotában nem fog neki sem kihívást jelenteni, sem örömet szerezni.

Ezért tovább kutakodtam az oldalon és végül rátaláltam egy olyan megoldásra, amivel én is ki tudtam békülni, és az biztos volt, hogy a fiamnak nagyon fog tetszeni. Ez pedig nem volt más, mint a geomag.

geomag

A geomag

Ezek olyan mágneses játékok, amik különböző nagyságú golyókból és különböző hosszúságú rudakból állnak. Mindegyik mágneses polaritású, és különböző fantasztikus geometrikus tárgyakat, formákat lehet kirakni belőle. Van olyan csomag is, amiben már kis lapok is vannak, különböző formájúak.

Nagyon sok ilyen geomag között tudsz válogatni ezen az oldalon, ha számodra is érdekes lehet az ilyesmi. Én tényleg csak ajánlani tudom. Erre a játékra is úgy találtam rá, hogy az oldalnak igazán kiváló keresőfelülete van. Azt hiszem az ilyen megoldásokra szokták azt mondani, hogy felhasználóbarát.

Ugyanis az úgy mond kézi keresési megoldások mellett, maga az oldal szerkesztője is külön választott a vásárlók számára több kategóriát, hogy ezzel is megkönnyítse a nehezen döntők, vagy a hezitálók helyzetét.

Ha például csak annyit tudsz egy gyerekről, hogy szereti a mesefigurás játékokat, akkor ráléphetsz erre a gyűjteményre is. És nem fog bezavarni semmilyen más tényező, itt viszont megtalálsz minden mesehőssel kapcsolatos játékot, ami az oldalon megvan.

Viszont, ha egyáltalán semmilyen ötleted nincs, akkor lehet simán csak kor és nem szerint is keresni, mert ezekre a kategóriákra is gondoltak az alkotók.

Hát nem elképesztően egyszerű? És mindamellett, addig el sem hiszed, amíg meg nem látod, hogy mekkora választékkal dolgoznak. Számomra a geomag megvásárlásánál az jelentette az egyedüli nehézséget, hogy melyiket válasszam, hiszen olyan eszméletlenül sok fajta van náluk.

De végülis sikerült nagyon jól választanom, mert a kisfiam nagyon imádja és azóta is rengeteget játszik vele és valami csoda, hogy milyen figurákat rak ki belőle! Ha elém raknának le egy marék rudat és golyót, nekem nem lenne ennyi fantáziám, hogy ennyi különböző és gyönyörű formát hozzak ki belőle! Igazán nagyon jó választás volt. Ajánlom mindenkinek, akinek hasonló fia, vagy lánya van, akik kreatívak és mindig keresik a kihívást.